Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy asszony, akinek nagy volt a feneke.
Ez az egész életét megkeserítette, házasságát megmérgezte. Egyszer ez az
asszony elhatározta, hogy addig keres-kutat, ameddig olyan embert nem talál,
aki elhiteti vele, hogy nem nagy a feneke.
Keresett, kutatott sokfelé. Uszodában, trolivezetőnél, ablakpucolónál, s ki tudja még
hol kutakodott. Egy ideig minden jótét lélek azt mondta: nem is oly nagy a te feneked,
gyere bújjunk ágyba.És ágyba bújtak. Sokszor, sokkal. De egy idő után elfelejtették neki
elégszer mondani: nem is oly nagy a te feneked, és odébbálltak. Ki érti ezt.
Elérkezett az idő, s az asszonyt furdalta a lelkiismeret. Térdre vetette magát és
mindent bevallott az urának. Az ura pedig annak rendje és módja szerint felpofozta
egyszer, kétszer, ki tudja hányszor.
Az asszonyt ez annyira, de annyira megviselte, hogy lefogyott. És bizony a feneke is
lefogyott vele együtt.
Az ura elvált tőle, otthagyta a gyerekeivel egyedül, egy szál magában, szomorúan,
meg nem értetten.
Bánatában sokat evett.
A feneke meg megint nagy lett.
Nagyon nagy.
