Egyszer volt, hol nem volt, volt Pesten egy ház, udvara mély kút.
A kút oldalában lakott egy asszony és egy ember, egyikük sem hallott,
Szóval süketnémák voltak.
Ez a pár volt a házban a leghangosabb. Ha az ember berúgott, alaposan elverte az asszonyt.
A verés és az ivás párban jártak, szorosan.
Ezt igen gyakran csinálta, mert sokat, nagyon sokat ivott.
Az asszony meg kiállt az udvarra és sírt-rítt, mutogatott és kiabált. Igen kiabált.
Azután az ember a kicsi lakásuk csukott kicsi ablakán keresztül kidobálta az egész
Berendezést az udvarra, ami – mint mondottam – egy mély kút volt.
Azután, amikor kijózanodott, csinált új berendezést, mert asztalos is volt, nemcsak süketnéma.
Ez így ment hosszú évekig, mígnem az ember a sok italtól olyan beteg lett, hogy meghalt.
Így hát özvegy lett az asszony, szomorú özvegy.
Azóta csendesen siratja az urát.
